Kolozs megye zarándokút hálózata fő- és mellékutakból tevődik össze. Az M05-ös lila útvonal Egeres környékén lép be a megyébe, és Novoly környékén hagyja el a megyét. A könyvben nagyobb távot fogunk át, Hídalmástól Nagysármásig, Kolozsváron áthaladva, mert így lesz egységes az útvonal.
Az M01-es piros útvonal leírása szintén Hídalmástól kezdődik, Kolozsvártól északra halad, Kidén keresztül. Bonchidánál egy ága M01N jelöléssel a füzesmikolai kolostorhoz jut, majd a szamosújvári szálláshelyre. Az M01 ág Bonchidától Mócson keresztül Novoly irányába halad, majd Nagysármás közelében egyesül az M05-ös lila útvonallal.
Ezen fő útvonalak mellett létrehoztunk úgynevezett alternatív útvonalakat, amelyek más településeket is érintenek. A fő útvonalaknak is létrehoztunk könnyebb-nehezebb változatait bizonyos szakaszokon.
A Kolozsvár–Füzesmikola táv megtételére több változat lehetséges. Egyik Kolozson, Széken át vezet. A másik Kide, Válaszút, Szamosújvár érintésével ér Füzesmikolába. Harmadik Apahida, Nemeszsuk, Bonchida, Szék irányába halad. Lehetséges ezeknek a változatait kombinálni, mindenkinek fantáziája, érdeklődése és erőnléte szerint kiválasztani a megfelelőt.